Aharon Appelfeld: Holt vágányok [The Iron Tracks]

Aharon Appelfeldről az égvilágon semmit nem tudtam, soha nem hallottam róla, tök véletlenül került a kezembe ez a könyv, de nem bántam meg, gyönyörű könyv.

Vagyis gyönyörű lett volna, ha nem olvastam volna el a “fülszöveget”, ami fül nem lévén a hátsó borítón volt. Nem értem, miért kell a hátsó borítóról megtudnom, hogy mi fog történni az utolsó oldalakon. Oké, tudom, hogy a szépirodalom nem krimi, és nem csak az a lényeg, hogy ki a gyilkos (most szó szerint is), no de hát nem véletlen, hogy az író az utolsó húsz oldalra tartogat bizonyos információkat. Én legalábbis sajnálom, hogy megfosztódtam attól az élménytől, hogy szép lassan kialakuljon bennem egy motoszkáló gondolat, ami lassan sejtéssé erősödik, hogy aztán a végén a sejtésem igazolódjon.

Adva van a második világháború egy túlélője, nevezett Siegelbaum, akit folyton vonatokon látunk, és akiről kiderül, hogy azért látjuk folyton vonatokon, mert vonatokon él. De szó szerint. Nincs otthona, rója Ausztria vidékeit, és keres valakit vagy valamit. Menekül valami vagy valaki elől. Közben vesz egy-két régiséget, régi könyvet, azokat eladogatja, ebből megvan a vonatjegy és a kaja ára.

Van persze történet, az is szép lassan bontakozik ki, de tényleg nem csak lassan, hanem szépen is. Az a legfurább, hogy szinte mindig vonaton (vagyis HÉV-en) ültem, amikor olvastam. Annyira jó aláfestés volt a zakatolás, a vonatszag, meg a kalauz kék ruhája.

Végül Siegelbaum teljes élettörténete kirajzolódik előttünk, pedig a könyv nem hosszú, nincs 200 oldal. Mégis belefér minden, egy egész élet története, nem volt hiányérzetem a végén.

Ulpius-ház, Budapest 2003 [1991], fordította: Báti Júlia

  • Share/Bookmark

Trackback URL

No Comments on "Aharon Appelfeld: Holt vágányok [The Iron Tracks]"

Hi Stranger, leave a comment:

ALLOWED XHTML TAGS:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Comment Spam Protection by WP-SpamFree

Subscribe to Comments