Ahhoz képest, hogy a novella nem a kedvenc műfajom, egészen sok novelláskötetet forgatok mostanában, mert zaklatott napi időbeosztásomhoz viszont éppen a novella rövidsége illik. Shirley Jacksont ajánlásra kezdem el olvasni, azt tudtam róla, hogy fiatalon meghalt, írt néhány regényt (ezek közül az egyik, a The Haunting of Hill House egészen érdekesnek tűnő igazi kísértethistória, és régóta fent van a várólistámon, előbb-utóbb majdcsak sort kerítek rá), életműve legfontosabb darabjainak azonban novelláit tartják, azon belül is egy, “A sorsolás” igazi klasszikusnak számít.
Valóban “A sorsolás” az egyik legjobb novella ebben a gyűjteményben, noha akad még néhány nagyszerű írás, például “A démon-kedves”, “Az áruló” vagy “A nyaralók”, és akad néhány olyan is, ami egyáltalán nem tudott lekötni. Nem kívánom mindegyik novellát külön-külön megemlíteni, ezért napok óta gondolkodom, hogyan is fogalmazhatnám meg, mi a közös ezekben az írásokban. Mert van bennük közös, ezt érzem, összecsengenek egy csomó mindenben, no de ezt pontosan körülhatárolni nem olyan könnyű.
Talán nagy általánosságban azt lehetne mondani, hogy valami mélységesen ellenséges emberkép rajzolódik ki Jackson novelláiból. Mindegy, hogy a szereplői vidékiek a városban vagy vidékre költözött városiak vagy vidéken nyaraló városiak vagy éppen tősgyökeres falusiak, az emberek körülöttük rendkívül barátságtalanok, rosszindulatúak, esetenként még az életükre is törnek. Jackson emberképe mérhetetlenül lehangoló, az ő közösségeiben az összetartás csak akkor fedezhető fel, ha egy közös ellenség ellen kell összefogni, aki általában egy kívülről betolakodó, néha azonban, mint “A sorsolás”-ban, közösségük tagja.
Hátborzongató, szorongást keltő légkör uralja ezeket a novellákat, amelyekben nem fedezhető fel semmi, ami megnyugvást adna az olvasónak. Az idillinek tartott amerikai falu kisközösségéről kiderül, hogy velejéig előítéletes emberek gyülekezete, akik semmiféle idegent nem tűrnek meg maguk között, és ahol a gyerekek még nyilvánvalóbban romlottak, mint a felnőttek – “Az áruló” című novellában a városból a faluba költözött család gyerekei rövid idő alatt megtanulják a helyi normákat és nevetve mesélik tervezett állatkínzásaikat. De a város sem jobb hely, ugyanolyan félelmetes, mint a falu, esetenként még az úttesten való átkelés is pánikot kelt a szereplőkben, és amikor végre megnyugodnának, emberi testrészeket találnak a tengerparton. Nem csoda, hogy a városi jelenetekben a szereplők tudata szinte sosem tiszta, hol gyógyszer, hol alkohol, hol mindkettő hatása alatt állnak.
Novellák Jhumpa Lahiri kötete óta nem tetszettek ennyire. Időnként borsózott a hátam a szövegtől, máskor felismertem a körülöttem zajló folyamatok felerősített, sarkított változatait, néha pedig konkrétan elfogott a Jackson szereplőit jellemző szorongás, amikor egy-egy novella végére értem. Mindez azonban ösztönzőleg hatott rám: elgondolkodtatott, helyzetértékelésre késztetett – Jackson regénye ezennel előrébb került a várólistámon.
Európa Könyvkiadó, Budapest 1983 [1965-1968], fordította: Csák Gyula, Falvay Mihály, Gönczi Éva, Horváth Krisztina, Molnár Katalin, Pataricza Eszter, Réz Ádám, Ross Károly, Szőllősy Klára
No Comments on "Shirley Jackson: Sóbálvány"