James Graham Ballard: Crash

Mostanában valahogy kísértenek engem J. G. Ballard írásai, úton-útfélen beléjük botlok: hol a Galaktikában bukkan fel egy novella, hol egy idézetet kell kikeresnem valamelyik novellájából, hol egy kósza hír kerül elém Ballardról… Bármennyire távol áll tőlem bármiféle babona, be kell látnom, hogy ez nem lehet véletlen, nekiduráltam hát magam, hogy megismerkedjem J. G. Ballard munkásságával, rögtön először a híres kultregényt vettem kézbe, amelyből Cronenberg készített nem kevésbé híres kultuszfilmet: a Karambolt.

Néha elfog az az érzés, hogy manapság azt nevezik kultuszregénynek, amelyik kellően erőszakos, kellően át van itatva drogokkal és kellően sok szexjelenet van benne. Na, ezek mind igazak a Karambolra is. Pontosabban fogalmazva ebben a regényben gyakorlatilag 185 oldalon egymást váltja a tömény erőszak és a szex, bedrogozott szereplőkkel. Személytelen, sivár, kopár világot jelenít meg Ballard, ahol nem csak a városi tér kiüresedett, hanem minden emberi reláció is. Betonteknőben, autókasznik között élnek a perverz szereplők, és aberrált szakszerűséggel teszik a dolgukat.

Autóbalesetet szenved és a balesetben egy ember halálát okozza James Ballard filmproducer, és a baleset után megismerkedik egy Vaughan nevű egykori „tévés tudóssal”, aki időközben az autóbalesetek megszállottja lett: baleseteket fényképez, a balesetekből erotikus energiát merít és szexuális ihletet nyer. Ballard egyre inkább vonzódik Vaughan beteg világához, átveszi szenvedélyeit, érdeklődését. Vaughan pedig üldözni kezdi Liz Taylort, mert álma az, hogy a színésznővel egy autóbaleset során egyesüljön, az ő halálát okozva, a vér, az agyvelő és az ondó keverékében fuldokolva.

Ennél a leírásnál horkant fel a férjem, hogy nem is érti, mi tetszhet nekem ebben a könyvben. Mert igen, nagyon tetszett, ez a regény zseniális. Mégpedig attól zseniális ahogyan Ballard ír: szinte minden mondata csodálatos, egy percig nem kétséges, hogy az erőszakos, pornografikus balesetes történetet sokkal magasabb szinten kell értelmezni: az erőszak és a sivárság eltúlzott, végletekig vitt megjelenítése a társadalomban zajló folyamatoknak. A szeretkező férfi nála „egy bonyolult jármű vezetője”, az aktus „az új technológiát ünneplő akrobatikus balett”. Nála a forgalom úgy halad előre az autópályán „mint a vér egy haldokló artériában”. És sorolhatnám a példákat.

Beteg, perverz, aberrált – igen, amennyire beteg, perverz és aberrált a világ is körülöttünk. Kell hozzá gyomor, de ha kellően nyitott elmével állunk hozzá, akkor fantasztikus regényt kapunk korunk fonák viszonyairól, a természettől eltávolodott emberről. A Cartaphilus kiadó honlapján azt olvastam, hogy mintegy 37 év után végre készül a magyar fordítás. Éljen.

Vintage, London 1995 [1973]

  • Share/Bookmark

Continue reading

10+1

Jucitól kaptam egy könyvesblogokon lassan szokásossá váló körbekérdezéses felkérést, íme hát 10+1 könyv, amit jó szívvel ajánlanék bárkinek, indoklással, véletlenszerű sorrendben:

1. Jean Rhys: Széles Sargasso-tenger – mert gyönyörűséges, és mert elgondolkodtat az őrültség társadalmi beágyazottságán

2. Agota Kristof: Trilógia – mert aki egyszer elolvasta, soha többé nem tudja kipaterolni a gondolataiból

3. Sylvia Plath versei – mert a líra nem az én műfajom, kevés költő hat rám, Sylvia Plath felkavaró, önmarcangoló lírája az egyik kivétel

4. Virginia Woolf: Saját szoba – feministáknak és gyakorló vagy leendő írónőknek kötelező

5. Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza – mert az ember minden életkorban mást és mást talál benne; én hatodikos koromban olvastam először, azóta többször is.

6. Emily Brontë: Üvöltő szelek – mert ennyi féktelen szenvedélyt csak Emily képes ennyire kevéssé nyálasan tálalni

7. Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka – mert letehetetlenül szépséges, mert rendkívül finoman ábrázol egy női sorsot; annak idején ezt a könyvet jelöltem a Nagy Könyv játékban

8. David Elkind: The Hurried Child – mert a hócipőm tele van azzal, hogy az egészséges gyerekeket is mindenki fejleszteni akarja, és hogy a csapból is az folyik, hogy ha nem fejleszted a gyerekedet már az anyaméhben, akkor lemarad a versenyben. A nagy frászt.

9. Jhumpa Lahiri: Egy ismeretlen világ – mert néha kellenek a lelkünknek az olyan szépséges történetek, amelyekben nem a komor társadalmi problémák a hangsúlyosak, hanem az emberi sorsok fájdalmas vagy éppen felemelő bemutatása

10. Szerb Antal: A Pendragon legenda – mert regényen ennyit régen nevettem

+1. Geoffrey Chaucer: Canterbury mesék – mert ajánlás nélkül a kutya nem venné kezébe, én is azért olvastam el annak idején, mert kötelező volt, és milyen remekül szórakoztam!

És akkor továbbadom a labdát másik öt blognak: Könyvkukac, könyvek+, Peti bácsi, Vénusz, szalonnacukor

  • Share/Bookmark

Continue reading

Adam Thirlwell: Politics

Szaftos témához nyúlt első regényében Adam Thirlwell: egy édeshármas történetét írta meg. Úgy alakul ugyanis, hogy Moshe, Nana és Anjali (egy fiú, két lány, ilyen sorrendben) többé-kevésbé összeköltözik, és többé-kevésbé hármasban éli nemi és egyéb életét. Paradicsomi állapot, gondolhatnák (Thirlwell szerint elsősorban a férfi) olvasók, ez az édeshármas azonban nem annyira édes, mint amilyennek a (Thirlwell szerint irigykedő) kívülállók képzelik.

Mint látszik, Thirlwell mint író is fontos szereplője ennek a regénynek, folyamatosan kommentál, magyaráz, hangsúlyoz, ismétel, meg úgy egyáltalán nem hagy békén, nem engedi, hogy nyugodtan olvassak, állandóan beledumál a gondolataimba. Ezt a regény végéig nem tudtam megszokni, szörnyen modorosnak tetszett. Meg egyébként is, írja meg úgy a regényt, hogy ne kelljen mellé szerzői kommentár, a könyv felénél már nagyon untam a „nehogy elhiggyük, amit látunk, elemezzünk inkább Moshe indítékait”, meg „álljunk meg egy kicsit, és gondoljunk vissza arra a jelenetre, amikor” típusú utasításokat. Nem bírom, ha fogják a kezemet, na.

Nem elég, hogy Thirlwell nem hagyott gondolkodni, ráadásul telerakta a regényt explicit ágyjelenetekkel. A téma persze adja magát, amikor a főszereplők ilyen felállásban élnek, de ezek az ágyjelenetek cseppet sem erotikusak, sokkal inkább pornográf leírások. Engem ez zavart. Ha valaki segge lyukáról kívánok olvasni, akkor majd veszek magamnak egy pornográf regényt. Zavart tehát, annak ellenére, hogy felfogtam, hogy a regénynek valahol itt lehet keresni a velejét: az, amit erotikának várunk, pornográfiává lesz; az, amit idilli felállásnak (a szóvicc véletlen…) gondolunk, valójában valamiféle groteszk karikatúrája az emberi kapcsolatoknak.

Ez az, ami mégis megfogott ebben a regényben, minden idegenkedésem ellenére, ezért érdemes volt végigolvasni. És úgy vélem, ezért éppen Politika a regény címe: mert a látszólag idilli állapot fenntartása szinte zseniális diplomáciai érzéket kíván(na) mindhárom féltől. Különösen így van ez a mi kultúránkban (ha kiterjeszthetem magunkra az angol életnek ezt a vetületét), ahol hiába élnek a szereplők hármas biszex viszonyban, hiába kísérleteznek olyan szexuális játékokkal, amelyektől a szüleik haja is égnek állna; amikor arra kerül a sor, hogy érzéseiket, elvárásaikat megfogalmazzák, inkább elpirulnak, és szégyenlős kisiskolássá változnak, hiába grasszálnak egy szál fogsorban a lakásban.

Moshe és Nana szereti egymást, Anjali úgy kerül a képbe, hogy Moshe azt hiszi, Nanának ez kell, és Nana is azt hiszi, hogy Moshének ez kell. Nem sikerül tisztázniuk a félreértést. De boldogok, hogy a másiknak örömöt okoztak. Szívás? Az. Motoszkál az agyamban az a bosszantó érzés, hogy akár nagyszerű regény is kerekedhetett volna ebből, és sajnálom, hogy Thirlwellét nem találtam annak.

Perennial, New York 2004 [2003]

  • Share/Bookmark

Continue reading

Paweł Huelle: Mercedes-Benz. Levelek Hrabalnak [Mercedez-Benz. Z listów do Hrabala]

Előre bocsátom, hogy egyetlen sort sem olvastam még Hrabaltól (szakbarbár angolos vagyok, ez van), ez azonban nem tántorított el attól, hogy megvegyem, sőt el is olvassam ezt a könyvet, ha már egyszer kipakolták a féláras könyvek polcára, és ha már kicsit beleolvasva érdekesnek találtam. Nem tudom (talán egy kicsit azért sejtem), mennyit köszönhet ez a regény Hrabalnak, de tény, hogy szenvedésekről és fájdalmakról ilyen szórakoztató regényt régen olvastam. Élmény volt, faltam az oldalakat.

A narrátor, egy (Paweł nevű) gdański író jogosítványt akar szerezni, beiratkozik hát a Corrado autósiskolába (ahol a városban a legolcsóbban juthat jogosítványhoz, tartja a szlogen), és elfoglalja helyét a kispolszkiban Ciwle kisasszony mellett. Bénázik egy sort, majd mesélni kezd az apjáról, a nagyapjáról, Citroënekről és Mercedesekről. De valami hihetetlen tehetséggel. A nagyszerű anekdoták sorából kialakul Paweł családtörténete ajándékba kapott Citroënnel, légballonvadászattal,  úri birtok falába vágott ajtóval, később rekvirálásokkal és üldöztetéssel, és közben a csendes, mindig csak kérdező Ciwle kisasszony is oda-odavet egy-két dolgot a saját életéről.

Paweł történetei a múltba visznek minket, leginkább a II. világháború előtti Lengyelország polgári miliőjébe, Ciwle kisasszony története pedig jellegzetesen rendszerváltás-korabeli posztkommunista mese a sajátosan kelet-európai vadkapitalizmus megannyi borzalmáról, az ingyenes egészségügy anomáliáiról, elveszített lakásokról, tengődő zsenikről, kispolszkikról. Mindezt Huelle rendkívül finom humorral tálalja nekünk, időnként figyelmeztetni kellett magamat, hogy ne vihogjak már annyit, hiszen ilyesmit átélni szörnyű lehet.

Noha mindig megjegyzem, hogy szeretnék több kortárs magyart olvasni, mert mindig rádöbbenek, mennyire közel állnak hozzám a mai írók regényei, ez a késztetésem valahogy a többi kelet-európai nemzet irodalmára nem terjedt ki, nem igazán érdekelnek a csehek vagy a lengyelek meglátásai a mai korról. Huellének azonban sikerült elérnie, hogy Hrabalhoz kedvet kapjak, örülhet minden barátom, aki évek óta rágja a fülemet, hogy ugyan vegyem már legalább kézbe valamelyik könyvét, úgysem fogom tudni letenni. Jelentem, teszek egy próbát.

Európa Könyvkiadó, Budapest 2003 [2001], fordította: Kertész Noémi

  • Share/Bookmark

Continue reading

prev posts