Azt hiszed, kitolt veled az élet? Azt hiszed, szar neked? Tiszta ideg vagy attól, hogy az anyádra már megint rájött az öt perc, az apád meg hülye, mint mindig? Olvasd el Precious Jones történetét, és rájössz, hogy nincs neked semmi problémád. „Tizenkét évesen megbuktam, mert gyerekem született az apámtól” – így kezd mesélni életéről a 16 éves kislány akkor, amikor éppen második gyermekét várja apjától és kirúgják a suliból.
Vérfertőzés, nemi erőszak, zsarnok és a gyerekét a pasijának kiszolgáltató anya – ezek Precious Jones magánéletének elemei. Nemtörődöm iskola, ahol senkit sem érdekel, hogy Precious 16 évesen még olvasni sem tud, valamint szemüket, fülüket befogó szociális munkások, hallgatásukkal cinkosságot vállaló szomszédok, ismerősök – ezek a Precious körüli világ elemei. Mély fájdalom, frusztráció. Precious maga teszi fel a kérdést: hogy történhetett meg még egyszer, hogy az apja teherbe ejtette? Hogy nem csukták le, vitték el, távolították el onnan? Hogy nem érdekelt senkit, mi történik egy gyerekkel? Hogy lehet, hogy Preciousnek 12 évet kellett várnia arra, hogy valaki megölelje, és az a valaki egy ápoló a kórházban, ahol megszületett az első gyereke?
Precious 16 éves, amikor végre találkozik valakivel, akit érdekel, mi történik vele: egy elhivatott tanárral (aki Sapphire alteregójának tűnik), aki Precioust és a többi hasonló sorsú lányt türelemmel, megértéssel tanítja nem csupán írni, olvasni, hanem arra is, hogyan fejezzék ki érzéseiket, gondolataikat, hogyan álljanak ki magukért. Lassan Precious is magára talál, képes lesz szeretni magát, a fiát, a tanárt. Így sem lesz annyira rózsaszín a végkifejlet, mint a regényben gyakran hivatkozott Kedves jóistenben, de a mindent felemésztő düh és tudatlanság valamelyest eloszlik.
A könyv olvasása közben az a kérdés motoszkált a fejemben, hogy én, egy (Precioushöz képest) privilegizált helyzetben levő fehér, középosztálybeli, szeretteimmel élő nő vajon miért olvasom ezt a könyvet? Miért nem tudom letenni? Talán jó csámcsogni mások bánatán? Vagy afféle egzotikus tabló ez egy messzi világ nehéz sorsú embereiről? A válasz máshol keresendő: Sapphire regénye azért férkőzik be a gondolatainkba, mert önmagunkkal való szembenézésre késztet: mi vajon segítenénk? Mi vajon meglátnánk Precioust, aki úgy érzi, láthatatlan? Mi vajon megölelnénk? Vagy csavarjunk egyet a történeten, és most nem Precious Jones a főszereplő, hanem Kolompár Teri, és nem New York a helyszín, hanem Budapest. Szembejön velünk Teri, 16 éves, terhes, szemét lesütve jár, nem tud írni, olvasni, és ha megszólal, beszéde jórészt káromkodásból áll. Én vajon segítenénk rajta? Én meglátnám egyáltalán, vagy átnéznék rajta? Embert látnék vagy valamilyen rubrikába húzandó strigulát?
Megölelném?
Nem hagy nyugodni ez a kérdés, és pláne nem hagy nyugodni az, hogy hiába szeretném rávágni, hogy persze, segítenék, ahogy csak erőmből telik, az igazság az, hogy nem tudom a választ. Nekem ez az igazán sokkoló, ez a szörnyen megrázó ebben a regényben. Ettől lesz számomra Sapphire regénye fontos, szemléletformáló könyv.
Vintage Contemporaries, New York 1997 [1996]
